Ennek a folyamatnak az egyik legnagyobb nyertese Kanada, és a Shell, akik 2007 óta működnek együtt az országban található homokolaj hasznosításában. Mára eljutott az olaj cég oda, hogy nyereségessé vált működése az országban. Jelenlegi becslések szerint a kitermelésre váró homokolaj mennyisége eléri a 170 milliárd hordót, amivel az észak-amerikai ország a világ harmadik legnagyobb olajtartalékával rendelkező állama lett, és több évtizedre elegendő energiaforrással rendelkezik.
A kitermeléshez való jogokért egymás után állnak sorba a fontosabb olaj vállalatok, úgy, mint a Chevron, Marathon Oil, valamint a PetroChina. Ahhoz azonban, hogy az új lehetőségből profitálhassanak, kénytelenek megállapodni a Shellel is, ugyanis a kitermelési jog az övék. Ezzel pedig komoly profit kilátással rendelkezik a vállalat.
A külszíni bányászat azonban komoly környezet rombolással jár. Nagy területeken folyik az erdőirtás, annak érdekében, hogy a kitermelés számára felszabadítsák a területet, valamint a finomítás során üvegházhatást okozó gázok képződnek. Annak érdekében, hogy ez ne okozzon hosszútávon problémát, a Shell folyamatosan erdősíti a kimerült területeket, valamint földalatti tartályokba vezeti a káros gázokat.
Amennyiben minden a tervek szerint halad, úgy a folyamat nagy nyertese lehet a Shell, valamint ezen túlmenően az olyan cégek, akik a kitermeléshez szükséges infrastruktúrát, és gépeket biztosítják, valamint a környezetvédelemmel foglalkozó vállalatok.
Amennyiben Ön is szeretne profitálni a most kibontakozóban lévő energetikai forradalomból, adja meg adatait, és kollégáink személyre szabott,iparági portfóliót készítenek Önnek.
Länger Péter, Solar Capital
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve