Bár a ciprusi parlament még nem szavazta meg, nagy valószínűséggel megadóztatják 10 százalékkal a 100 ezer euró feletti bankbetéteket. Ez a lépés jól tükrözi azt a nyugati féltekén kialakult helyzetet, mely lényegében a bankrendszerbe és politikába vetett bizalom fokozatos megszűnéséről szól. Igaz ez akkor is, ha egyébként egyéb geopolitikai oka is lehet ennek az egyszeri, de igen váratlan lépésnek: jelesül a nagyarányú orosz bankbetéteseket is érinti az egyszeri sarc.
Érdemes átgondolni azt a körülményt, hogy egyes becslések szerint Ciprus igen jelentős, az éves GDP-jének 2950 százalékát kitevő gáztartalékokkal rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy az Európai Unió érdekében áll Ciprus megsegítése, és ezáltal az orosz gáztól való függetlenedés további elősegítése. Kizártnak tartom, hogy Ciprus nem kapott volna megfelelő mennyiségű segítséget az oroszoktól, tehát valószínűsíthető, hogy az EU felé történő elkötelezettségről van szó. Ez természetesen átmenetileg az orosz tőke várható kivonásán keresztül negatívan hathat a ciprusi tőkepiacra, ám hosszú távon a gázban rejlő lehetőségek miatt mégis úgy gondolom, érdekes vételi lehetőséget kínál a részvénypiac.
Miután a ciprusi kockázatok kiemelkedőek, ezt a befektetést nagyon kicsi tőkerésszel illik megjátszani, de mivel bizonyos részvények árfolyama akár meg is többszöröződhet, pár százaléknyi befektetés is szépen hozhat a konyhára középtávon. Ehhez persze az is szükséges, hogy a ciprusi parlament ma áldását adja a mentőcsomagra, valamint, hogy a bankroham ne terjedjen át egyéb európai államokra. Jelenleg a Bank of Cyprus - a "ciprusi OTP" - árfolyama 20 cent, ami igen alacsonynak mondható. Ha csak a 2004-2005-ben jellemző 2 eurós átlagszintre visszatérünk az is igen komoly hozam pár év alatt.

Amennyiben szeretne befektetni a ciprusi bankpapírba az athéni tőzsdén, regisztráljon jobb oldalon és akár akciós kötési díjak mellett is megkötheti az említett ügyletet.
Misik Sándor, Solar Capital
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve