A hét első két napján 239000 feldolgozott marha hagyta el a vágóhidakat, ami bizony 4 százalékkal kevesebb, mint a 2012-es év azonos időszakában volt tapasztalható - jelentette az amerikai mezőgazdasági intézet.
Troy Vetterkind, a Vetterkind Catttle Brokerage LLC tulajdonosa egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy egyre lomhább a marhahús piac Amerikában, hiszen az olcsóbbnál-olcsóbb sertés- és csirkehús túl erős konkurenciának bizonyul ezekben az időkben.
Más forrásokból a marhahús fogyasztásának visszaesése visszavezethető a hideg időjárásra. Ilyenkor már kicsit enyhébb szokott lenni az időjárás Észak-Amerikában és beindulhat a grill szezon. De az idei évben ez másképpen alakul, így bizony kevésbé keresik a steak húsokat a szupermarketekben. Előrejelzések szerint 8-14 Celsius fok lesz az átlagos középhőmérséklet március végééig a keleti parton és középnyugaton. A felmelegedés beköszöntével viszont dömpingre számít egy szakértő.

A fenti grafikonon jól látszik az elmúlt 3-4 hónapos tőzsdei szabadesés. Tavaly decemberben még 155 dollárcent volt a piaci árfolyam, idén március 20.-án pedig már 135 dollárcent alatti üzletkötések is voltak. Technikai támaszt a tavalyi 133-as árfolyam nyújthat. A fundamentális változás is több fronton érkezhet. Egy részről az enyhébb időjárás kedvezhet az árfolyamnak, más részről pedig egy esetleges gyengülő dollár az ami beindíthatja az exportot az ilyen nyomott árak mellett.
Amennyiben szeretne ilyen szokatlan, nem közismert árupiaci termékekkel kereskedni, regisztráljon jobb oldalon fenn és kollégáink felkeresik Önt.
Horváth Dávid, Solar Capital
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve