Akik egy éve 2012 januárjában úgy döntöttek, hogy az Apple lesz az év nyertese, részben jól gondolták, hiszen a sztori maga volt az Apple egészen szeptemberig. Ha a 2012-es év elején valaki befektetői szemmel a Nokiát vizsgálta, akkor a fundamentumok és az árfolyam alakulása alapján sem jósolt volna nagy jövőt a vállalatnak. Részben igaza is lett volna ennek az elemzőnek, hiszen júliusban az árfolyam elérte az 1,7 dollárt is. Azonban azóta a Kínai piac és az innovatív fejlesztések hatására az árfolyam érintette már a 4,2 dollárt is.
Megvizsgáltuk, hogy egy befektető, aki 2012 elején Nokiába illetve Apple-be fektetett, akkor a 2012 januári bázishoz képest idén hogyan áll.

Az ábrán jól látszik, hogy idő közben hogyan alakult az Apple részvényen illetve a Nokián a hozam és a veszteség. Abból a szempontból is szemléletes a diagram, hogy 2012elejétől kezdve míg az Apple részvényeken maximum +60 százalékot, addig a Nokián maximum -60 százalékot lehetett elérni. Továbbá érdekesség, hogy az év zárásánál a 2012-es évet az Apple közel mindössze +20 százalékkal, míg a Nokia -20 százalékkal fejezte be.
Ha szeptember elejei bázissal vizsgáljuk a mozgásokat, akkor viszont meglepő eredményt látunk. A lenti ábrán jól látható, hogy szeptember óta a Nokia részvények teljesítménye (+50 százalék) jelentősen felülmúlta az Apple részvényt, ami mínusz 20 százalékot ért el.

Hosszú távon a Nokia részvényeinek felfelé nyitottabb a tér, míg ha az Apple-nél nem újítanak, akkor a jelenleg még piacvezető helyüket könnyen elveszíthetik.
Ha felkeltettük érdeklődését jelentkezzen jobb oldalon fenn a további információk fül alatt.
Vogel András, Solar Capital
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve