Tegnap este, a Világgazdaság vázolt egy teljes szcenáriót a közel egy hónap múlva esedékes pozíciók körüli sakkpartiról. A hír lényege természetesen, hogy Matolcsy György kerül az MNB elnöki posztjára. A forint ennek hatására 291,50-ről 296-is loholt, majd nem sokkal később a Fidesz cáfolta a "biztos forrásból" érkező pletykát, és felszólította a VG-t az alaposabb forrásvizsgálatra. Ezt követően az árfolyam 293-294 között stabilizálódott.
A mai nap folyamán napközben a HVG forrásából érkezett a hír, miszerint Orbán Viktor megállapodott Moszkvával és az IMF hitelénél egy sokkal kedvezőbb finanszírozási tervet fogadtak el. A hírt nem sokkal később a Reuters megkeresésére cáfolta a Kreml. Az eseményekre a forint kétesen reagált, mint a népmesében mikor a juhász farkast kiált többször.
Összességében tény, befektetési reakciók tekintetében Matolcsy személye a jegybanki elnöki székében negatív, míg az oroszokkal történő megállapodás pozitív képet fest. Véleményem szerint nem elképzelhetetlen, hogy mind két sztori igaz, csak még cáfolják. Piaci körökben léteznek összeesküvés elméletek is, miszerint a két esemény nem független egymástól. Amennyiben hivatalosan is cáfolnák a cáfolatot, tehát beigazolódna az orosz megállapodás, úgy jelentős erősödés lehetne jellemző, egészen az új jegybankelnök kinevezési időpontjáig. Ezért nominálisan nem elképzelhetetlen a 290 alatti euró a közeljövőben.
Vogel András, Solar Capital
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve