Manapság szokatlannak számító, hosszú liciteknek lehettünk tanúi a Polgár Galéria múlt heti árverésén, ahol a papírformának megfelelően a második nap volt az eredményesebb, amikor az ezüstök, ékszerek és műtárgyak kerültek kalapács alá. Ekkor szinte nem is volt visszamaradt tétel, míg a festményeknél 150 tételből 110 talált vevőre. A legértékesebb kép is köztük volt: 4,6 millióért vitték el Aba-Novák Vilmos olajjal kartonra festett Tabán című korai, ritka részletesen dokumentált munkáját. Czóbel Béla virágcsendélete 900 ezer, Gyarmathy Tihamér olaj-vászon technikájú Naprendszere 750 ezer, Gyémánt László Jazz 1992 című képe 340 ezer forintért kelt el.
A legdrágább szőnyegtételért nagy harcot vívtak a vevők, a XX. századi anatóliai imaszőnyeg árát 110 ezerről 750 ezer forintig tornázták fel. Néhány jellemző szoborár: Borsos Miklós bronz Tihanyi visszhangja 320 ezer, Kerényi Jenő szobrai 170−220 ezer forintért mentek, Manno Miltiadesz szobrait viszont valószínűleg túlárazottnak érezték (a Birkózók 890 ezerről indult), ezért nem akadt rájuk licitáló.
Az ezüstök visszafogottan voltak árazva, a kedvező grammár pedig megnövelte a licitálási kedvet: néhány kivételtől eltekintve el is kelt minden, ráadásul két-háromszoros növekedéssel. A néhány százezer forintos asztalneműk, használati ezüstök között 1 milliót ért egy bécsi gyertyatartópár Franz Rittsteuer mesterjegyével. Ismét slágernek bizonyult a manapság nagyon divatos díszmagyarkészlet, 300 ezres kezdő ára 1,1 millióig emelkedett. Egy modern női arany Rolexért is megadták a kikiáltási ár csaknem háromszorosát, így 650 ezerért kelt el. Mindezeken túltett azonban egy több mint 100 éves német maci, amely 10 ezer forintról indult, végül 65 ezerért került egy gyűjtőhöz.