Több mint 17 ezer látogatója volt a szeptember 20. és 23. között lezajlott idei Viennafairnek − meghaladva a tavalyi számot −, amelyet most a New Contemporary címmel is elláttak, így is jelezve a vásár megújulását.
A bécsi művészeti vásár hagyományosan közvetítő szerepet kíván vinni kelet és nyugat, észak és dél között, amire földrajzi helyzete is predesztinálja; ezt a szerepet a magyar vásárszervezők is "elirigyelik", sokszor megcéloztak már valami hasonlót Budapesten, egyelőre nem sok sikerrel. Az idei Viennafair az új orosz tulajdonos, Szergej Szkatersikov szándékai szerint − nem feledve a korábbi célokat − Oroszország és a szovjet utódállamok művészeti szcénáját igyekezett megismertetni a bécsi közönséggel, emellett erősíteni kívánták a kapcsolatokat Oroszország és Ausztria között. Ezeken a területeken sikereket könyvelhettek el a négy nap végére, a helyi nyilatkozók szerint sok szálat elindítottak.
A szervezők másik fő célja az volt, hogy trendibbé tegyék a rendezvényt, megcélozzanak és a műgyűjtés felé tereljenek egy fiatalabb korosztályt. Az ezt célzó megújulás látványos volt: a vásár arculata frissebb, letisztultabb lett, igyekeztek mindent az elegáns fekete-fehér színvilágban tartani. De a legszembetűnőbb változás a két új művészeti igazgatónő (egyikük grúz, másikuk litván) személyes marketingmunkája volt: a vásár oldalán videoblogokkal jelentkeztek, ezenkívül gyakorlatilag folyamatosan jelen voltak a standok között, személyesen vezettek csoportokat is.
A Viennafair lezárultával az új tulajdonos úgy nyilatkozott, hogy a vásárnak sikerült megerősítenie pozícióját a nemzetközi színtéren, a pozitív hangulatban a galériák is sok eladást regisztrálhattak. Az orosz galériák különösen eredményesek voltak, részben a nagy számban Bécsbe látogató oroszoknak köszönhetően; Szkatersikov művészeti befektetési alapja, az Art Vectors Investment Partnership befektetési alap több mint 50 műalkotást vásárolt, 1 millió euró értékben. Az alap vásárlási programját már a vásár előtt meghirdették és minden részt vevő galéria pályázhatott három műtárggyal, ezekből egy nemzetközi zsűri válogatott. Magyar vonatkozású vásárlás kettő volt: a Knoll galériától Erbossym Meldibekov objektje és a ljubljanai P74-től Bálint Szombathy printje kelt el így.
A 122 részt vevő galériából − az osztrák−magyar Knollon kívül − hat volt magyar, általában elégedetten zárták a vásárt, a legtöbben eladásokat is realizálhattak, s ahogy ez lenni szokott, a kapcsolatok és az utórezgések is ígéretesek. Hat török galéria vett részt a második alkalommal megrendezett Dyalog programban, amely az Isztambuli Biennálé programjából is válogatást mutatott be, emellett külön szekciót kapott idén Bécsben a Kaukázus.