Rég nem volt ilyen eredményes könyvaukció, mint április 25-én az Antiquarium Hungaricumé, ahol másfél millió forintért cserélt gazdát egy dedikált Széchenyi-vitairat, emellett egy tucatnyi tételért fizettek jóval 100 ezer forint feletti árakat. A néhány ezer forintról indított darabok is sokszoros licittel keltek el.

Azt még Kárpáti Frigyes antikvárius sem remélte, hogy a 100 ezer forintról indított Széchenyi István-vitairat, a Hitel 1830-as első kiadása a kikiáltás tizenötszöröséig drágul, de lapunknak kiemelte: a "Károlyi Györgynek hiv barátság 's hazafiui rokon érzés jeléül" ajánlott kötet a szerző dedikációja miatt különös kultúrtörténeti értéket képvisel, a könyv − gerincén a Károlyi-címerrel, benne Károlyi György beragasztott ex librisével − igazi unikum.
Két telefonos licitáló küzdött Petőfi néhány száz példányban megjelent, Czipruslombok Etelke sírjáról című munkájáért. Az 1845-ben, alig két héttel a János vitéz után kiadott, kissé megviselt füzet 400 ezer forintról indult és 950 ezer forinton állt meg.

A vadászati téma gyűjtői versenyeztek Kittenberger Kálmán három első kiadású könyvéért, az egy tételbe foglalt köteteket 300 ezer forintról indították és 750 ezer forintért vitték el.
A kínálat legkülönlegesebb darabja a nemzetközi ritkaságként számon tartott "Libri V de vita longa" (Öt könyv a hosszú életről) Paracelsus-tanulmánykötet volt: az 1574-ből való, kiváló állapotú könyvért 300 ezres indítás után 650 ezer forintot adott új tulajdonosa.

A védetté nyilvánított autográf Kossuth-levelet 380 ezer forintért vette meg egy gyűjtő, a  Kossuth-bankók árát pedig alaposan felverték az ország minden részéről, de még Szlovákiából is érkező vevők. Nem csoda, hiszen az 1848-as szabadságharc után súlyos büntetést kapott, akinél ilyet találtak, s inkább beszolgáltatták vagy megsemmisítették ezeket. A 13 tétel egyenként négy-hat címletet tartalmazott, mindegyik 3 ezer forinton kezdett − némelyikük árát százezer forint fölé, 120 ezer, 200 ezer, sőt 420 ezer forintra is feltornászták.

Boccaccio Dekameronjának 41. novellája, az Igen szep Tangredus historia ponyvakiadása 1737-ből 15 ezerről 100 ezer forintig bírta. Bródy Sándor regénye, Az ezüst kecske dedikált példánya − Csók István, Fényes Adolf, Feszty Árpád, Glatz Oszkár, Lotz Károly, Mednyánszky László, Thorma János, Tornyai János és Vaszary János illusztrációival − tizenkétszeres áron, 95 ezer forintért kelt el. Sokszoros árakat adtak fotógyűjteményekért, Deák Ferenc-, Tisza István-, Tompa Mihály-portrékért, de jól vitték a múlt század eleji mesekönyveket és a gasztronómiai irodalmat is.