Válogatott grafikákból rendez aukciót április 28-án a Belvedere Galéria, a 135 tétel mindegyike kedvező áron szerezhető meg. A legdrágább lap induló ára 90 ezer forint − legalább ennyit kell adni Szinyei Merse Pál jelzett ceruzarajzáért, a Jernyei bokorért. Árban ezt a Tükör előtt című Ék Sándor-rajz követi 75 ezer forinttal, egy másik Ék-rajz, egy egész alakos katonaportré 50 ezerért szerezhető meg.

Schönberger Armand művei ritkán kerülnek aukcióra, most kilenc grafikáját kínálják 30 és 60 ezer forint között, a művész hagyatékából − van köztük portré és alakos kompozíció, illetve a nagyvárosi élet színtereit avantgárd stílusban megörökítő szén-, tus- vagy ceruzarajz is.

Jó vétel lehet (48 és 60 ezer forint között) négy grafika Czóbel Bélától: egy ceruza női akt, a Báró Hatvany fest című szénrajz és két női portré akvarellben. A Mezei Gábor gyűjteményéből származó Verőfény című Scheiber-pasztellért 48 ezer forintról indul a licit. 60 ezer forint egy jellegzetes Vaszary János-kompozíció, a lap a művész 1916. november−decemberi erdélyi rajzmappájából való. Mindezeken felül lehet válogatni Kádár Béla, Aba Novák Vilmos, Berény Róbert, Egry József, Medgyessy Ferenc, Gyarmathy Tihamér és más neves művészek munkáiból is.

Czóbel kétoldalas akvarellje 60 ezerért elvihető