A svájci és a szerb rendőrség összmunkájáról egy belgrádi sajtótájékoztatón számoltak be: a tetteseket akkor fogták el − többségüket Belgrádban −, amikor már átadták volna a képet egy szerb vevőnek, aki 3,5 millió eurót adott volna érte.
A Vörösmellényes fiú című festményt a tanúk szerint szláv akcentussal beszélő műkincsrablók annak idején a zürichi E.G. Buhrle gyűjteményből vitték el, nem sokkal egy vasárnapi zárás előtt, kihasználva a gyenge biztonsági intézkedéseket. Akkoriban ez volt az egyik legnagyobb európai műkincslopás: a Cézanne mellett a maszkos fegyveresek leakasztottak egy-egy Monet-, Van Gogh- és Degas-képet is. Az előbbi kettőt nem sokkal később sértetlenül megtalálták egy zürichi kórház kertjében, a 10 millió frankra becsült Degas-t egy évvel később visszakapta a múzeum, miután 400 ezer frankos jutalmat fizetett valakinek. Szakértők szerint a rablók nem célzottan vitték el a képeket, egyszerűen leakasztották, ami a kezük ügyébe esett, anélkül hogy tisztában lettek volna azok értékével vagy azzal, hogy milyen nehéz ilyen ismert műtárgyakat értékesíteni. A teremben levő festmények közül ugyan elvitték a legértékesebbet a Vörösruhás fiúval, de egy 90 millió frankra biztosított Cézanne-önarcképet ott hagytak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve