A világ egyik legismertebb képe kerül kalapács alá a Sotheby's május 2-i impresszionista és modern árverésén New Yorkban: az aukciósházhoz Edvard Munch Sikoly című képét adta be Petter Olsen norvég üzletember, akinek az apja a festő barátja és támogatója volt. A négy változatban ismert alkotásnak ez az egyetlen példánya, amely mindmáig magántulajdonban volt, a másik három különféle norvég múzeumokban található.

A több mint hetven évig az Olsen-család tulajdonában levő Sikoly 1895-ben készült, a Sotheby's szerint ez a pasztell/karton alkotás áll a legközelebb az oslói Nemzeti Galériában őrzött első, tempera/karton verzióhoz. Ez a kép a legélénkebb a három színes Sikoly közül − a negyedik egy fekete-fehér litográfia − és annyiban is unikális, hogy az eredeti, Munch által festett keretében őrizték meg, amelyre ráadásul a művész versben jegyezte fel inspirációit.

A Sotheby's először Londonban állítja ki a festményt április 13-án, utána április 27-től mutatják be a New York-i árverési kiállításon (mindkét városban első alkalommal lesz látható ez a kép). Az árverési ház rendkívüli biztonsági intézkedésekre készül − ezt az is indokolja, hogy a Sikoly norvég közgyűjteményekben levő változatait kétszer is ellopták az elmúlt húsz évben (mindkét alkalommal megkerültek).

Figyelembe véve, hogy milyen ritkán kerül igazi művészeti ikon a piacra, a Sikoly értékét nehéz megbecsülni − fogalmazott közleményében Simon Shaw, a Sotheby's impresszionista és modern részlegének szenior alelnöke −, de a jelenlegi trendek alapján a mű ára meghaladhatja a 80 millió dollárt. A ház adatai szerint eddig összesen nyolc kép kelt el ennyiért vagy ennél magasabb áron a világ aukciós piacán. Az árverési világrekordot (folyó áron számolva) Pablo Picasso Akt, zöld levelek és szobor című festménye tartja, ezért jutalékkal együtt 106,5 millió dollárt adott valaki 2010 májusában a Christie's New York-i aukcióján. Magánértékesítésben 250 millió dollárt is fizettek már: hírek szerint ennyiért cserélt gazdát idén januárban Cézanne egyik legismertebb képének, a Kártyajátékosoknak az a változata, amely korábban George Embiricos görög hajómágnás tulajdonában volt (Napi Gazdaság, 2012. január 9.). Az Embiricos örökösei által szervezett privát licitáláson állítólag a katari uralkodóház szerezte meg a festményt.