Kiemelkedő tételek egész sora kerül kalapács alá a Központi Antikvárium június 1-jei árverésén: ilyen az első nyomtatott Biblia vagy Honterus földrajzkönyve, Csontváry, illetve Kosztolányi kézirata, I. József császár geometria-tankönyve, nem beszélve Petőfi A királyokhoz című versének 400 ezer forinton kezdő röplap kiadásáról.
A legnagyobb szenzáció a magyarországi barokk építészet egyik legjelentősebb épületegyüttesét, a mai városháza helyén álló XVIII. századi Invalidus-házat ábrázoló egyedi grafika. A 2,6 millióról kezdő, külföldi gyűjtőtől származó lap számos eddig ismeretlen részletet tár fel. Hozzá hasonlóan közgyűjteménybe való tétel Andrássy Gyula gróf miniszterelnök titkos tanácsosi kinevezése is, a hozzá tartozó érdemjellel, amely ebben a formában még osztrák árverésen sem bukkant fel − ez 3,5 milliós kikiáltással indul.
Az I. Gábor magyar király − azaz a címet másfél évig viselő Bethlen Gábor − aláírásával ellátott nemességadományozó levélre 800 ezer forintról lehet ajánlatot tenni, ugyanennyiért kínálják a magyar felvilágosodás folyóiratának, Kazinczy Ferenc Orpheusának teljes sorozatát (ilyen sorozat harminc éve nem szerepelt árverésen).
Nemzetközi érdeklődésre tarthat számot a New York-i Camera Work 1911-es dupla száma, amelyet Auguste Rodin munkásságának szenteltek. A fotóművészeti folyóirat 1903 és 1917 között jelent meg, szerkesztője a fotótörténet élvonalába tartozó Alfred Stieglitz volt. A fellelhető példányok nemzetközi árveréseken forognak, nálunk 350 ezer forintról kell ajánlatot tenni érte.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve