Alapító-névadó tulajdonosa, Nagyházi Csaba halála után is a szokott menetrend szerint folytatja tevékenységét a Nagyházi Galéria: március 27-én XIX−XX. századi festmények, 28-án pedig néprajzi tárgyak és bútorok árverezésével nyitják a tavaszi szezont. A festményanyagban nincs kiemelkedő tétel − ez inkább bemelegítő, kamara jellegű aukció −, de van néhány Mednyánszky-ceruzarajz 50−60 ezres kikiáltási árakon, egy pasztell virágcsendélet Orbán Dezsőtől 1983-ból 180 ezer forintért, egy másik virágcsendélet Mácsai Istvántól 140 ezerért. A katalógus címlapjára egy XIX. századi holland városkép került, az olaj/vászon festmény 180 ezer forinton indul (ez a kikiáltási árak teteje).
A bútorkínálatban van egy XIX. századi magyar írószekreter 600 ezerért és egy hasonló dán bútor 180 ezerért. Szintén dán, de már XX. századi egy 100 ezer forintért kínált írókomód, különlegesség egy 160 ezer forinton kezdő papírprés, amely egykor Zichy Mihály tulajdonában volt.
A néprajzi anyag a legérdekesebb, két jó gyűjtemény is bekerült Nagyháziékhoz, lehet válogatni a felvidéki és erdélyi bokályok, felvidéki ónmázas fajansztányérok, tordai, zilahi tányérok között. Az 1800-ból való, viszonylag ritka, bordó üvegszálas díszítésű huta tejüveg porumbáki kancsók 55−110 ezer forintról indulnak. A dadát, kovácsot, tűzoltót és egyéb foglalkozásokat megjelenítő alakos butellák is felkelthetik a gyűjtők érdeklődését, ezek kikiáltási ára 60−100 ezer között mozog. Van két teljes népviselet az 1920-as évekből − egy Erdélyben élő bolgár asszony ruhái −, kikiáltási áruk 80-80 ezer forint.