Rekordok sorozatáról számolt be 2012-re a Christie's International: a világ vezető aukciósháza 10 százalékkal, 3,92 milliárd fontra (6,27 milliárd dollár) tudta növelni értékesítését, ezzel harmadik egymást követő évben ért el fontban számolva rekordot a londoni ház. (Az összeg jutalékkal együtt értendő és az árverések mellett benne van a privát értékesítéseken elért több mint 630 millió font is.) Ez a valaha volt legjobb éves eredmény nemcsak a Christie's, hanem az egész műtárgypiac történetében is − hangsúlyozza a Francois Pinault francia milliárdos tulajdonában levő ház közleménye.
Az egyes szekciók közül a kortársaké teljesített legjobban: a 986,5 milliós rekordforgalom 34 százalékkal magasabb a 2011-esnél, a tíz legdrágábban eladott kép közül nyolc innen került ki. A novemberi New York-i kortársaukció egymagában 259,7 millió fontnak megfelelő (412,3 millió dollár) eladást hozott, ez világcsúcs ezen a területen. Pedig a tavalyi legmagasabb árat nem is itt érte el a ház: Mark Rothko Narancs, vörös, sárga című képe a májusi New York-i árverésem talált gazdára 86,8 millió dollárért (53,8 millió font), ami abszolút rekord a kortárs képek között.
A műtárgypiac mint befektetési terület erősödését igazolja, hogy az összes ajánlattevő 19 százaléka újonc volt − a megújulási törekvések sikerét pedig az mutatja, hogy a tavaly indított csak online aukciókon ez az arány átlag 39 százalékos volt. (A privát értékesítési forma ugyancsak egyre fontosabb, bevétele 26 százalékkal volt magasabb a 2011-esnél.)
A 2012-es év egyik legfontosabb trendje a szaksajtó szerint a "trófeavadászat" volt, a nagypénzű gyűjtők a jól ismert nevek biztos befektetésnek ígérkező műveit keresték. Ezt igazolja az is, hogy tavaly a Christie'snél 49 művet adtak el tízmillió dollárnál drágábban, míg 2011-ben csak 32 lépte át ezt a határt. Ezzel párhuzamosan viszont kevesebben jutottak egymillió dollárnál magasabbra: 2012-ben 686 tételért adtak hét számjegyű összeget, szemben az előző évi 719-cel − vagyis tovább nőtt a szakadék a kiugró árak és a maradék között.
| (dollár) | ||
| 1. Mark Rothko | Narancs, vörös, sárga (1961) | 86 882 500 |
| 2-3. Claude Monet | Vízililiomok (1905) | 43 762 500 |
| 2-3. Andy Warhol | Szabdság-szobor (1962) | 43 762 500 |
| 4. Franz Kline | Cím nélkül (1957) | 40 402 500 |
| 5. Yves Klein | Kék rózsa (1960) | 36 779 111 |
| 6. Yves Klein | FC1 (1962) | 36 482 500 |
| 7. John Constable | A zsilip (1824) | 35 210 321 |
| 8. Jee Koons | Tulipánok (1995-2004) | 33 682 500 |
| 9. Francis Bacon | Önarcképtanulmány (1964) | 33 632 135 |
| 10. Francis Bacon | Henrietta Moraes portréja (1963) | 33 474 363 |
| *A Christie's 2012-es aukcióin, jutalékkal együtt | ||
| Forrás: Christie's |