A korábbi Soha többet-árverésekhez hasonlóan zömében most is külföldről jöttek az ajánlatok, a legtöbb az USA-ból, de volt vevő Németországból, Franciaországból is. A legtöbb tételt kikiáltási áron vagy szerény emelkedéssel vették meg. A legfeljebb néhány tízezer forinton induló szocialista relikviák szinte kivétel nélkül elkeltek − a tengerentúlra vándorol a vörös csillagos levélnehezék, az ötéves terv feliratú hamutál, a Kádár János 75. születésnapjára készült lemez, az úttörőöltözék csakúgy, mint a zászlók, textilnyomatok, propagandatáblák, faliújságok, kitüntetések. Oda kerülnek − egy, az európai szocreál témákat gyűjtő múzeumba − Konecsni György és Lengyel Sándor plakátjai is, a kor jellegzetes festményeivel, plasztikáival együtt.

Pinczehelyi Sándor 1988-as Csillag, Coca-Cola című vászna 600 ezer forintról egymillióra drágult. Kádár György 1963-as, alumíniumlemezre festett konstruktív Vegyiművekéért megadták a 700 ezer forintot, a Gagarin Holdra szállását ünneplő Barna Miklós-szénrajzért 260 ezer forintot fizettek. Basilides Sándor öntödei jelenete 250 ezer, Farkas György bányászportréja 200 ezer forintot ért meg vevőjének. Gondos József Ipar és mezőgazdaság című, két robusztus alakot formázó bronzírozott terrakotta kisplasztikájára többen is licitáltak, így 240 ezer forintról 440 ezerig jutott, a Lenin a téziseit írja című fa intarziát pedig "ebben rengeteg munka van" felkiáltással vette meg valaki.

Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve