Hétszázötvenezerszeres áremelkedéssel adtak el egy kis kerámiatálkát a Sotheby's árverésén New Yorkban: a mintegy 13 centis átmérőjű fehér edényért 2,25 millió dollárt fizetett egy ázsiai műtárgyakra szakosodott ismert londoni műkereskedő. A beadó New York-i család jó vásárt csinált: a sima vonalú, csak felületében dekorált tálkát három dollárért vették 2007-ben egy garázsvásáron. Szerzeményüket a nappaliban tartották a kandallópárkányon, majd kíváncsiságból megnézették szakértővel, aki érdemesnek tartotta, hogy beadják aukcióra.
A Sotheby's szakemberei megállapították: egy olyan ezeréves, a Szong-dinasztia idején készült úgynevezett Ding-tálkáról van szó, amelyhez haosnlót csak egyet ismernek - az pedig több mint hatvan éve a British Museumban látható, a híres műgyűjtő, Henry J. Oppenheim ajándékaként. A ház 200-300 ezer dolláros becsértékkel indította a műtárgyat, amelyért négyen vívtak ádáz licitharcot - a Sotheby's közlése szerint a Szong-korabeli kerámiák egyre keresettebbek a kínai műgyűjtők körében.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve