Ausztriából, Németországból és Olaszországból összesen negyven kiállító vesz részt, a portéka pedig a XVI. századtól napjainkig terjed, a legkülönfélébb képző- és iparművészeti műfajokban.
Az utóbbi években a mi kínálatunkban is némi súlyponteltolódás történt a modernek és a kortársak felé − mondta el lapunknak Horst Szaal bécsi galériás, a vásár igazgatója. Az irányváltást jelzi az Álmok kertje is a Palais Niederösterreich udvarán, ahol kortárs osztrák mesterek monumentális plasztikái vonulnak fel.
Az északolasz Goriziából érkezett Libreria Editrice Goroziana saját kiadványai mellett az egykori Osztrák−Magyar Monarchia területéről származó könyveket és egyéb nyomtatványokat, grafikai lapokat és térképeket is forgalmaz. Magyar szempontből még érdekesebb azonban a grazi Leonhard galéria, amely a burgenlandi Pongrátz Péter mellett olyan mestereknek is rendezett már tárlatokat, mint Fajó János vagy Birkás Ákos, a fiatalabbak közül pedig Ottó László. Utóbbi művésztől a Yantra-Ipsum című 2010-es akril kompozíció látható a bécsi standon. A Szaal galéria kínálatából most sem hiányzik a szolnoki művésztelepet látogató XIX. századi osztrák katonatiszt festők közül August von Pettenkofen, ezúttal a Dinnyeárus paraszt (1867) című képpel. Az idén elhunyt Németh Miklós alkotásait a Szaal mellett a Kunsthandel Mag. Mitmannsgruber műkereskedése is kínálja (a katalógusban az 1965-ös olaj-karton Dunakanyart reprodukálták). A magyar származású André Sikabonyi üveggalériájában a muránói üveghuták kortárs vázái és táljai mellett érdekesség Claudio Tiozzo méteres magasságú, kilencven kilós objektje is.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve