Többféle műfajban 404 tételt árverez a Biksady Galéria június 6−7-én, az előző aukcióhoz hasonlóan euróban megadott kikiáltási árakkal. A festményanyag zöme XIX. század végi, XX. századi, többségében magyar alkotásokból áll, bár a galéria azzal a szándékkal lépett két éve a magyar piacra, hogy a nemzetközi kortárs művészetre fokuszál. Nem mondtak le azért a modernista művekről sem − ilyen a francia Pierre Roy Zene No.3. című vászna. A szürreális hatásokat mutató 1930-as kép kikiáltási ára 180 ezer euró (közel 54 millió forint).

A XIX. század közepének népszerű művésze volt Molnár József, történelmi tárgyú művei közül most két hatalmas méretű vásznat, az Erzsébet és Mária Kis Károly koronázásán és a védett, 1876-ra datált Pompéji pusztulása (Pompéji veszedelme) című képeket lehet megvenni 48 ezer, illetve 110 ezer euróért.

Perlrott Csaba Vilmos 1919-es virágcsendélete 22 ezer, egy késői olajképe, a Lola háza 7 ezer euróról indul, a Notre Dame című pasztell pedig 3,4 ezer euró. Egy expresszív női portré Scheibertől 8,5 ezer eurót kóstál.

A harminchat fotó nagy része vintázs, köztük van Willy Maywald Monet kertje című 1,9 ezer eurós fotója vagy az amerikai Nat Finkelstein Andy Warholról készült képe 1,6 ezer euróért.  A műtárgyak közül egy Fabergé-tojás a finn Heinrik Immanuel Wigström mesterjegyével 4,2 ezer eurót kóstál, a hetven keleti szőnyeg között vannak néhány száz, illetve 5−7 ezer eurós tételek is.