A legnagyobb érdeklődés Kondor Béla kisméretű tus-ceruzarajz vázlatát kísérte, ezt 80 ezer forintról 360 ezer forintra futtatták fel. Egy másik, ugyanennyiről indított Kondor-műért, az 1962-es, Malom című rézkarcért 200 ezer forintig tartott a verseny, ennyit ért meg valakinek Aba Novák Vilmos tus Vigadozókja is. Sokaknak tetszett Bohacsek Ede látványos pasztellje, a Törökbálinti hegyek, így csaknem háromszoros árat, 150 ezer forintot adtak érte. Négy licitet kapott Patkó Károly 1930-as lavírozott tusrajza, végül 80 ezer forinton ütötték le, jó áron, 95, illetve 90 ezer forintért kelt el Ámos Imre szénrajza és Kádár Béla pasztellje. A két Czóbel Béla-rajz közül egy lányportré 75 ezer forintra duplázott, egy fiúarc pedig 40 ezerre ment fel. Molnár C. Pál oltárképvázlatáért a kikiáltási ár több mint háromszorosát, 60 ezer forintot adtak. Ilyen arányban drágult Barcsay Jenő Szürke négyzet szitanyomata is, 32 ezer forintos eladással.
A Chagall-litográfiák több licitlépcsővel léptek feljebb, 46 és 60, illetve 75 ezer forintra. Egy Dalí-litóért megadták a 75 ezer forintot, az 1972-es Miró-kompozíció ára pedig 28 ezerről 40 ezerre ugrott.

Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve