Jelentős Zsolnay-blokkot állított össze a Pintér Galéria december 14-i karácsonyi árverésének háromszáz tételén belül, de a galéria szinte minden műfajból válogatott az ünnepi katalógusba. A festmények és grafikák mellett komoly ezüstkollekció, műtárgyak, ékszerek, bútorok szerepelnek a kínálatban.
A festményanyag zöme igazi ajándéknak való, ötszázezer forint alatt lehet vásárolni például Pleidell Jánostól, Grúber Bélától, Klie Zoltántól, Mácsai Istvántól, Perlmutter Izsáktól. Mednyánszky László tátrai tája 650 ezer forintról indul, Vörös Géza aktját 800 ezer forintra tartják. Rippl-Rónai József Zorka portréját azonban 6,5 milliós kikiáltásról indítják, Rauscher György Honthy Hanna arcképe 3 milliós, Walleshausen Cselényi Zsigmond női portréja 1,6 milliós árat kapott.
A nyolcvan Zsolnay között vannak olcsóbb és sok százezer forintos, historizáló és szecessziós tárgyak, a bútorok között említésre méltó Toroczkai Wigand Ede hatrészes Mesélő-garnitúrája, Friedrich Otto Schmidt historizáló szalonszekrénye,1,8, illetve 1,9 millióért, két Kozma Lajos tervezte ágyért pedig 600 ezer forintot kell ajánlani.