A teljes árbevétel 2011-hez képest 8 százalékkal, 768,5 millió dollárra csökkent − a ház közleménye szerint ez alapvetően az aukciós jutalékbevétel 11 százalékos visszaesésére vezethető vissza. Mint a Sotheby's elnök-vezérigazgatója, William F. Ruprecht a sajtónak kiemelte: a bázisévben több rendkívül sikeres árverést tartottak egy-egy gyűjtő kollekciójából, tavaly viszont e téren kevesebb szerencséjük volt. Az aukciós jutalékok megcsappanását valamelyest ellensúlyozta a privát értékesítések után felszámított díjak 10 százalékos emelése, illetve a pénzügyi műveletekből származó bevételek 47 százalékos megugrása.
Összességében azonban a profitot is visszafogták a díjbevételek − együtt egy kötvény-refinanszírozással −, így az adózott eredmény végül 37 százalékkal, 108,3 millió dollárra esett vissza. Történt mindez úgy, hogy az aukciósház összesen 5,4 milliárd dollár értékű műtárgy és egyéb tétel értékesítését bonyolította le, szemben a tavalyi 5,8 milliárddal. Az egyetlen számottevő rivális, a Christie's nem tőzsdei társaság, így csak az összértékesítési adatait teszi közzé: eszerint tavaly 6,27 milliárd dollárt értek el, 10 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
| Árverési ház | Kulcs (%) | Sáv (dollár) |
| Christie's | 12 | 1,5 millió fölött |
| 20 | 75 501−1,5 millió | |
| 25 | 75 ezer alatt | |
| Sotheby's | 12 | 1,9 millió fölött |
| 20 | 100 001−1,9 millió | |
| 25 | 100 ezer alatt | |
| Forrás: *az emelés után Forrás: cégközlés | ||
Amiben egyforma a két ház, az az, hogy megemelik aukciós jutalékaikat, amelyek mindkettejüknél nagyjából öt éve változatlanok voltak. Először a Christie's közölte, hogy március 11-től többet kér majd az árverésein vásárlóktól: maguk a kulcsok nem változnak, marad a 12, 20, illetve 25 százalék − kivéve a borárveréseken −, de a sávok igen. Az alsó és a felső sávban vásárlók kiadásai ennek nyomán jobban emelkednek, a középső sáv esetén − vagyis 37 501−750 ezer font közti leütési árnál − viszont kevésbé. A borárveréseken a jutalék egységesen 22 százalékra emelkedik New Yorkban és Hongkongban, illetve 17 százalékra a londoni és egyéb európai aukciókon.
A Sotheby's március 15-től kezdve kér többet aukciós vevőitől; a Christie'séivel megegyező kulcsok itt se változnak, csak a sávok. Az eladott tételek 98 százalékánál ez 2 százalékos vagy annál kisebb emelkedést jelent − hangsúlyozta a ház.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve