Idén másodszor rendezik meg az ARTplaccot, vagyis azt a művészeti eseményt, amelynek keretében 15 kortárs galéria leköltözik egy tihanyi sátorba, ahol a nyaralók találkozhatnak a kortárs művészettel. Az önkormányzat és a régió több intézménye már jelezte csatlakozási és támogatási szándékát.
Peleskey Ákos, a budapesti Mono galéria tulajdonosa és az ARTplacc alapítója lapunknak elmondta, hogy idén tudatosabban és korábban kezdték a szervezést; kampánynyitásként a budapesti Krisztina Palace-ban január 25-től hat hétig válogatást mutatnak be a 2011-es ARTplacc anyagából. Ezt két másik tárlat követi majd az idén augusztus 10−20. között nyitva álló ARTplaccon részt vevő galériák alkotóinak munkáiból.
A kortárs galériák standjait felvonultató 800 négyzetméteres központi kiállítótér mellett idén nyáron több helyszínen is lesznek kapcsolódó események, beleértve a Badacsonyi Pincegazdaság borospincéjét és a kikötőt is. Fesztiválhangulatot kívánnak teremteni egész Tihanyban, hogy visszahozzák a hetvenes-nyolcvanas évek ottani pezsgő kulturális életét. Hosszú távon, külföldi galériákat és művészeket is bevonva, nemzetközi eseménnyé szeretnék kiterjeszteni az ARTplaccot.