A horvát kormányfő, valamint Sinisa Hajdas Doncic tengerügyi, infrastrukturális és közlekedési miniszter, Siim Kallas uniós közlekedési biztossal, az Európai Bizottság (EB) egyik alelnökével tárgyalt pénteken Rijekában. A megbeszélésen az V/B közlekedési folyosóról, illetve a vasúti korridorról volt szó.
Horvátország hangsúlyozta szándékát, hogy a 2014 és 2020 közötti időszakban befejezze a Rijeka-Botovo (magyar határ) vasúti pályát, amelyet EU-alapokból társfinanszíroznának. Ez a vasútvonal rendkívül fontos a rijekai kikötő miatt, mert gyorsabbá és könnyebbé teszi az áruszállítást Közép-Európa felé. A projekt összértéke mintegy 2 milliárd euró.
A horvát közszolgálati rádió és televízió (HRT) tudósítása szerint Kallas a találkozón rámutatott a hajószállítás fontosságára, hozzátéve, hogy az EB lehetővé teszi az európai kikötők fejlesztését és modernizációját. Az áruszállítás jövője a különféle szállítási módok összekapcsolásától függ - mondta az észt politikus. Hangsúlyozva, hogy Horvátország hamarosan az Európai Unió tagja lesz, az európai biztos azt mondta, hogy ehhez hozzá kell igazítani a kikötő infrastruktúráját is.
Rijekában pénteken két új kikötői darut helyeztek üzembe, amelyek értéke együttesen 5 millió euró.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve