A kevesebb támogatás, illetve a nehezedő bejutási feltételek ellenére sem mondanak le a külföldi vásári jelenlétről a magyar galériák. A Kisterem Galéria például az Art Rotterdamon állít ki február 8−12. között − mint vezetője Valkó Margit lapunknak elmondta, a vásár szervezői keresték meg őt, a referencia a tavalyi Liste volt. Kokes Ádám, Kaszás Tamás, Fodor János és Vécsey Júlia munkáit viszi ki, akik 35 év körüli művészek, de már nem ismeretlenek a világban. Utána áprilisban Köln következik, ahol a három éve működő igazgató, Daniel Hug (Moholy-Nagy László unokája) átalakította az Art Cologne karakterét, a kevesebb, de befolyásosabb galériával felzárkóztatva a vásárt a párizsi Fiac és az Art Basel mellé. Itt Kis Varsó, Konkoly Ádám és Kaszás Tamás műveit állítja ki a Kisterem, amelynek vezetője állítja: ha a következő egy-két évet átvészelik a magyar galériák, akkor sikerülhet az áttörés.
A Faur Zsófi Galéria (Ráday galéria) május elején Milánóba készül az Image Art Fair fotóművészeti vásárra, ahová Kudász Gábor Arion munkáit viszik. Faur Zsófi idén nagyobb hangsúlyt kíván fektetni a fotóművészetre, egyrészt mert itt építeni lehet külföldön a magyar múltra, másrészt a műfaj világszerte feljövőben van. Május utolsó hétvégéjén pedig az Art Paris-ra mennek, ahol az átlag 45 ezer látogatóval számoló vásár új vezetése igyekszik minél több gyűjtőt és kurátort meghívni a Grand Palais-ban levő kiállítótérbe. A vásár igazgatója tavaly ősszel járt az Art Market Budapesten, több galériát is meghívott, hogy kvázi külön szekcióban bemutathassa a budapesti művészeti életet. Faur Zsófi két fotós, Magyar Ádám és Fabricius Anna mellett két festővel készül: Hámori Anett, a tavalyi Essl-díj-nyertes az egyik, a másik pedig Alfredo Barsuglia, aki a festészet mellett videomunkákkal is foglalkozik.
A Dovin Galéria is az Art Paris-ra utazók táborát erősíti, profiljuknak megfelelően a figuratív, újhullámos szobrászat képviselőiből válogatva − a galéria vezető művészének, Kovách Gergőnek a munkái mellett Nagy Karolinát mutatják be, aki installációszerű szobrait ledekkel, fénycsövekkel kombinálja. Elviszik Párizsba a tavaly festő szakon végzett Karsai Dániel neoexpresszív munkáit is. Áprilisban ugyanazekkel a művészekkel, illetve Péli Barna szobraival kiegészülve ők is ott lesznek az Art Cologne-on. A francia−német vonal új irány a Dovin életében, eddig inkább a mediterrán térség vásárain vettek részt.
Megamenedék Kaszás Tamás installációja a Kisterem 2011-es kiállításán