A nagybányai alkotótelephez, a Nyolcak csoporthoz és a konstruktivisták köréhez kapcsolódó festők vásznai alkotják a Belvedere Galéria március 31-ei árverési anyagának zömét. A 155 tétel közül 34 kapott egymillió forint fölötti kikiáltási árat, a legdrágább képeket 9,5 millión indítják. Köztük van Farkas István Magyar táj (Emlékkép) című 1930 körüli alkotása, amelyet eredetileg falba építettek volna be, ez magyarázza a széles festett keretezést.
Ugyanebből a magasságból indul Ziffer Sándor 1910-ben festett Ligeti részlete, valamint Tihanyi Lajos 1930 körüli konstruktív Konyhai csendélete. Az 1906-ban 21 évesen elhunyt Maticska Jenő egyik főműve, az Erdélyi falu 8,5 millió forintért szerezhető meg − Maticska annak idején a nagybányai kolónia nagy ígéretű tehetségeként, 13 évesen került be a festőiskolába.
A Nyolcak köréhez tartozó Berény Róberttől egy most felbukkant női portré kerül kalapács alá, ezen Jakobovits Jenőnét örökítette meg 1926-ban, a licit 1,6 millió forinton indul. A választékban szerepel még tíz Scheiber-, hét Vaszary-, hat-hat Rippl-Rónay- és Molnár C. Pál-festmény, három-három kép Aba-Novák Vilmostól, Barcsay Jenőtől, Kádár Bélától, két-két alkotás Anna Margittól, Berkes Antaltól, Borsos Miklóstól, Mednyánszkytól.
A szobrászati anyagban Medgyessy Ferenc Nelli almával című terrakottájáért és Tevan Margit Anya gyermekével című patinázott bronzáért egyaránt 140 ezer forinttól lehet ajánlatot tenni.