Még az árverés megkezdése előtti pillanatokban is érdeklődők vették körül a Petőfi-kéziratot őrző vitrint a Csók István Antikvitásban április 10-én − a két sűrűn teleírt lap a Petőfi és százada című aukció utolsó, 101. tételeként került kalapács alá. Az érdeklődésből azonban nem lett vásárlás: a helyszínen nem érkezett ajánló, így az egyetlen telefonos vevő vihette el a ritkaságot, 34 millió forintos kikiáltási árán. A Mit csinálsz ott? és a Két ország ölelkezése című versek teljes szövegét, valamint A munkácsi várban első két strófáját tartalmazó autográf jól vészelte át a keletkezése óta eltelt több mint százhatvan évet, néhány kisebb töredezést és egy ragasztást leszámítva (ezek sem érintik a szöveget).
Több más figyelemre méltó vételt is elkönyvelhetett a ház. Strobl Alajos Anyánk című bronzbüsztjéért 1,2 millió forintot adott valaki, a kezdéshez képest több mint kétszeres árat, 110 ezer forintot fizetett vevője egy XIX. századi bronz-márvány oroszlános asztaldíszért, Markó Ferenc Pihenő cigányok csacsifogattal című vásznát 750 ezer forintra licitálták fel. Elvitték a Petőfi-kultusz több dokumentumát − rajzokat, érméket, litográfiákat −, és vásároltak a korabeli műtárgyakból is: egy ezüst gyertyatartópár 200 ezer forintot ért meg valakinek, egy tajtékpipa pedig 70 ezer forintot.
Anyánk
Kép: Strobl Alajos szobra kikiáltási árán kelt el