Kétszeresére, 500 ezer forintra verték fel egy empire tűzaranyozott bronz falikarpár árát és hasonló emelkedést ért el, 420 ezerre egy empire csillár is. A bécsi, pesti, cseh ezüst asztali és dísztárgyak 20 ezer és 150 ezer forint között értek célba, egy moszkvai antik ezüst kiöntő 60 ezerről 100 ezerig bírta. Vették a Zsolnay-edényeket, -dísztárgyakat, -tálakat, -vázákat, figurális alkotásokat. Közülük sok a gyár klasszikus korszakában, az 1800-as évek végén készült, de voltak a fénykorból szecessziós, art deco tárgyak is. A másfél százas listából a százezer forint alatti tételekre a kereskedők licitáltak, de több gyűjtő is beszállt, így néhány múzeumi darabot, egy csőrös korsót, egy pávás dísztálat meg egy díszvázát kétszeres áron, 260 ezer, 170 ezer, illetve 160 ezer forintnál ütöttek le. Egy japanizáló váza 420 ezerre triplázott (képünkön).

A festmények és a bútorok napján gyenge volt az érdeklődés. A 274 tételes festményanyag egyötödét vették meg, azokat is kikiáltási áron. Így ment el August von Pettenkofen Lovaskocsija, több Molnár C. Pál-olajkép, egy Kmetty János-akt, Istókovits Kálmán több munkája és egy Scheiber Hugó-akvarell. Meglepő módon a kortárs művészek munkáira volt több licitáló. Földi Péter tuskarton technikájú Születését 240 ezer forintért, Melcher Mihály üvegplasztikáját és olajképét 120 ezer, illetve 110 ezer forintért, Szikora Tamás dobozkompozícióját pedig 150 ezer forintért ütötték le.

A bútoraukció 233 tétele többségében visszamaradt, pedig értékes klasszikus darabok voltak köztük, jószerivel anyagárban kínálva. Néhány szecessziós asztalra, tonettszékre volt vevő és egy biedermeier könyvszekrényre, amely 290 ezerről 400 ezer forintig jutott.