Az aukciósház fő erőssége a klasszikus avantgárd, most is ez lett a legsikeresebb részleg, 17,7 milliós összleütéssel. A millió fölötti leütések közül Emil Nolde napraforgói 1,46 millió euróért keltek el (képünkön), Vaszilij Kandinszkij körökből szerkesztett akvarellje 1,28 millió euróért, Max Beckmann: Elefánt és bohóc az istállóban című kompozíciója 1,22 millió euróért talált gazdára, Ernst Ludwig Kirchner Hegedűművésznője 1,12 milliót ért meg valakinek.
A jubileumi év végén vezették be újításként a XIX. századi művészet aukcionálását is, sikerrel: a leütések rendre túlszárnyalták a felső becsértékeket. A hangsúlyt a romantikára és a biedermeierre helyezték, a 84 tételből majdnem mind elkelt, így sikerült elérni a Grisebach eddigi legnagyobb éves bevételét jelentő 55,4 millió eurót − lehagyva a többi német aukciósházat. A sikerhez az is hozzájárulhatott − mondta el a részleg szakértője, Florian Illies −, hogy szakmai berkekben ma már úgy értékelik a szóban forgó periódust, hogy a modernek gyökerei nem 1900, hanem 1800 táján keresendők.
Az év jól jövedelmező eseményei közé tartozott az egykori Karstadt konszern műgyűjteményének, illetve a düsseldorfi Dolf Selbach divattervező és áruházlánc-tulajdonos hagyatékának licitálása is, szintén millió feletti leütésekkel. A műkereskedelemben további erőforrások rejlenek − állítja Bernd Schultz, a Grisebach társtulajdonosa, az árverések vezetője −, mert az alacsony banki kamatok miatt sokan szívesebben fektetik tőkéjüket képekbe, amelyekben ráadásul még gyönyörködhetnek is.

Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve