A kiszállítással foglalkozó amerikai óriás, a DoorDash bejelentette, hogy hétmilliárd euróért (nagyjából 2500 milliárd forintért) felvásárolják a magyar piacon is jelenlévő ételkiszállító startupot, a Woltot - írja a Forbes.
A 23 országban jelenlevő, 4000 alkalmazottal rendelkező étel- és az utóbbi időben egyre több áru kiszállításával foglalkozó Woltot 2014-ben Finnországban alapították és nagyon gyorsan megindult a nemzetközi terjeszkedés útján.
A pandémiás időszak egyik nagy nyertese volt az amerikai logisztikai óriás, a DoorDash, amely folyamatos növekedésben van - írja a lap.
A 2013-ban alapított technológiai cég Amerikában, Kanadában, Ausztráliában és Japánban van jelen, 7000 várost köt össze szolgáltatásaival. Ételkiszállítással kezdték, de egyre több mindent szállítanak, egy okostelefonos applikáción keresztül érhető el a szolgáltatásuk. A tavaly év végén tőzsdére lépő, on-demand kiszállítással foglalkozó DoorDash-nak idén ez a második akvizíciója, összesen a hatodik felvásárlása.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve