A Microsoft keddről szerdára éjjel megszünteti a Windows 7 támogatását - emlékeztet a hvg.hu. Ez nem jelenti azt, hogy lebénulnak az ezt a rendszer futtató számítógépek, sőt alaphelyzetben semmilyen gond nem mutatkozik majd a Windowsban.
Azt viszont jelenti, hogy mostantól semmilyen szoftverfrissítést nem adnak ki a programhoz, ami azzal is jár, hogy az ezután kiderülő biztonsági rések javítását sem végzi el a Microsoft. A felhasználók magukra lesznek utalva.
Kapcsolódó
Szerdától a Windows 7-et futtató számítógépeken kikerülhetetlen, teljes képernyős figyelmeztetések jelennek majd meg.
A Microsoft minden érintettnek azt ajánlja, minél előbb frissítsen a Windows 10-es rendszerre. A Google viszont úgy látja, manapság már kár Windowst használni, az ugyanis lejárt lemez.
A StatCounter mérése azt mutatja, hogy globálisan a felhasználók negyede ragaszkodik a Windows 7-hez, itthon pedig még népszerűbb a program: a Gemius hazai adatai szerint az internetező magyar felhasználók közel harmadának gépén még mindig ez a régi oprendszer fut - írja a portál.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve