Hiábávalóak voltak Giuseppe Conte olasz kormányfő erőfeszítései, és a Whirlpool háztartásigép-gyártó mégis bezárja nápolyi üzemét. A döntésről csütörtökön este, sms-üzenetben értesítették négyszáz dolgozójukat, közölve azt is, hogy december 31-ig megkapják a bérüket - írja a Corriere.it-re hivatkozva a hvg.hu.
Bár az amerikai vállalat szándékairól már korábban lehetett tudni, a dolgozókat a szakszervezet szerint így is hidegzuhanyként érte a novemberi bezárásról a hír, mert velük ez ügyben nem kommunikált a cég. A Fiom-Cgil szakszervezet képviselője pedig arra panaszkodott, hogy bár a vállalat arra hivatkozik, hogy befejezi a mosógépgyártást, a Nápolyban üzemelő gyártósorok egy indiai üzemben működnek majd tovább.
Az olasz miniszterelnök azt mondta a szakszervezeteknek, a kormány mindent megpróbált, hogy a vállalat megváltoztassa szándékát: adókedvezményeket, támogatást, fejlesztési szerződéseket kínáltak nekik, hiába. A munkások pénteken tiltakozásul útlezárással demonstráltak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve