Európa második legnagyobb diszkont légitársaságának első hathavi árbevétele 1,77 milliárd fontot tett ki, ami mindössze 0,3 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A cég a tavalyi 7 millió fontos adózás előtti nyereség után idén az első fél évet 24 millió fontos veszteséggel zárta.
Az adatok szerint az easyJet egy ülésre jutó árbevétele 4,2 százalékkal csökkent, míg egységköltségei 4,3 százalékkal emelkedtek.
A légitársaság utasforgalma az első fél évben 7,4 százalékkal 31 millióra bővült, de a kapacitásokat ugyanekkora mértékben növelte, így a járatok átlagos töltöttsége nem változott a tavalyi 89,7 százalék után.
Előrejelzésében a cég azt írta, hogy a foglalási számok a tavalyi szinten vannak, így minden feltétel adott ahhoz, hogy a költségcsökkentő programnak is köszönhetően javuljon az üzleti eredmény.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve