Kötelezettségszegési eljárással fenyegeti az Európai Bizottság Németországot, amiért az elfogadta, hogy a Daimler AG több típusa esetében, így a Kecskeméten gyártott A, B osztály és a CLA klímaberendezésében egy az EU által 2006 óta kitiltott anyagot, a szén-dioxidnál 1400-szor erősebb üvegházhatású gázt használjon. (Amint arról beszámoltunk, Franciaország meg is tiltotta az érintett járművek forgalmazását, ám ez a hazai gyár szerint nem érinti a termelést.) A Mercedes arra hivatkozik, hogy bár az új típusú kocsikban 2011 óta tilos az anyag használata, a nem új típusként, hanem korábbiak továbbfejlesztéseként regisztrált modellekben még 2017-ig lehet alkalmazni ezt a hűtőgázt, hivatalos kódja alapján az R134a-t. Csakhogy a Mercedes új típusokkal állt elő, vagyis vonatkozna rá a tiltás. De a hűtőközeg esetében az autógyártó azt a megoldást alkalmazta, hogy korábbi típusengedélyek hatálya alá vonta az érintett modelleket, és a német hatóságnak, a Kraftfahrt-Bundesamt-nak (KBA) ez a megoldás megfelelt.
Az Európai Unió azért fenyegeti most eljárással Németországot, mert az ország hatósága hozzájárult a 2017-ig biztosított átmeneti felmentés megadásához. A német sajtóban megszólaló szakértők szerint ezzel nem tett kivételt a KBA, mert más autógyártók, mint például a VW-csoport is éltek az átmeneti mentességgel. A német kormány állásfoglalása szerint a Daimler jogszerűen járt el, amikor a típusengedélyek módosítását kérte a KBA-tól, és nem törekedett az irányelv kijátszására. A berlini állásfoglalás a napokban érkezett meg a brüszszeli bizottsághoz, amelynek tíz hete van az ügy tanulmányozására. Ha úgy ítélik meg, hogy az érvek nem helytállóak, az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indíthat Németország ellen. Ezzel új helyzet állna elő, mert míg eddig két uniós ország vitázott egy autóipart érintő, egyébként alapvetően környezetvédelmi előírás érvényesülése miatt, addig az EU közbeavatkozása után közösségi szintre emelkedik a konfliktus.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve