Fergus McCormick, a DBRS államadós-besorolásokkal foglalkozó vezetője a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva szerdán elmondta, hogy az Európai Unió, illetve a 19 legnagyobb gazdaságból és az EU-ból álló G20-csoport tagállamaival több mint duplájára bővítené az általa minősített szuverén, illetve nemzetek feletti hitelfelvevők jelenleg 37 tagú listáját.
Az uniós országok közül Magyarország mellett Luxembourgot, Szlovéniát, Lengyelországot, Szlovákiát, Csehországot, Horvátországot, Romániát, Bulgáriát és a három balti köztársaságot, valamint Indonéziát, Dél-Koreát, Dél-Afrikát, Oroszországot, Szaúd-Arábiát, Szingapúrt és Hongkongot szemelte ki a kanadai vállalat.
A nem titkolt cél az, hogy versenyt támasszon a három legnagyobb hitelminősítőnek, a Standard & Poor's-nak, a Moody's Investors Service-nek és a Fitch Ratingsnek. Az alaptevékenységének kiterjesztését célzó növekedési terv keretében a DBRS bővíti New York-i és londoni irodájának létszámát.
Az 1976-ban alapított DBRS 2006-ig csak Kanada esetében végzett hitelminősítést. Az európai minősítési piacon 2007-ben jelent meg. A három nagy hitelminősítő mellett az egyetlen társaság, amelyet az Európai Központi Bank elfogad, azaz értékelését felhasználhatja az egyes hitelek esetében a fedezeti követelmények megállapításakor.
A Standard & Poor's, a Moody's Investors Service és a Fitch Ratings egyaránt több mint száz szuverén adósbesorolást tart nyilván.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve