A nettó nyereség 2,05 milliárd dollárra nőtt az egy évvel korábbi 1,90 milliárdról, az árbevétel hat százalékkal, 11,14 milliárd dollárra emelkedett. A legnagyobb növekedést a feltörekvő piacokon érte el a cég, de még Európában is bővíteni tudta eladásait.
Várakozások szerint a jobb piacon lassulni fog a növekedés, mivel a magas nyersanyagárak megdrágítják az üdítőitalokat is. Veszélyeztetik a Coca-Cola helyzetét az olcsóbb "generikus" − azaz a Coke-ot utánzó − termékek, illetve az egészséges életmódot és a cukros-savas üdítőket összeegyeztethetetlen dolognak tartó mozgalmak. Az utóbbiak körében különösen rosszul jött a hagyományos üdítőitalok gyártóinak az amerikai first lady, Michelle Obama kezdeményezése a gyermekek elhízásának megelőzésére.
A Coca-Cola vezetősége korábban azt ígérte, hogy több mint félmilliárd dollárral mérsékli a vállalat költségeit 2015-re. Egyelőre nem látni, hogyan teljesítik ezt a vállalást, de ez nem vette el a befektetők kedvét a vállalat részvényeinek vásárlásától. A Coca-Cola papírja az egyik legstabilabb részvény a New York-i tőzsdén, amit főként annak köszönhet a cég, hogy rendszeresen osztalékot fizet tulajdonosainak. Ezért sokan egyfajta biztos jövedelmet ígérő, stabil befektetést látnak az üdítőital-gyártóban.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve