Korábban felbecsülhetetlen értékűnek könyvelte el a Dior, hogy a legújabb tavaszi/nyári férfi ruhakollekcióját Travis Scott amerikai rapperrel készíti el. A francia vállalat a 30 éves előadó saját, "Cactus Jack" nevű márkájával együtt alkotta meg a legújabb darabokat: a közös business megjelenése viszont nem várt akadályba ütközött.
Az ügyet jól ismerő, de nevét elhallgató alkalmazott a Rolling Stone lapnak elmondta, hogy a vállalatnál "apokaliptikus fordulatról" beszélnek, miután a rapper legutóbbi koncertjén kilenc ember életét vesztette.
A 44 millió Instagram-követővel rendelkező Scott rajongótáborának jelentős része ugyanis a Z-generációból kerül ki, akik a közösségi média összes felületén a fesztivál drámai jeleneteivel találkozhattak és ők a Dior egyik legfontosabb célközönsége is - írja a lap.
A Diornak januárban kellene a boltokba szállítani az új kollekciót, de még bizonytalan, hogy ezt valóban meglépik-e. A Rolling Stone idézi David Loranger divatmarketinggel foglalkozó szakembert is, aki szerint a cégnek hatalmas kárral kell számolnia, ha nem jelennek meg a darabok, mivel vélhetően a reklámanyagok is elkészültek már.
A Diornak viszont nem ez az első rizikós együttműködése. A márka "Sauvage" nevű parfümének évek óta Johnny Depp amerikai színész az arca, aki régóta a családon belüli erőszak vádja miatt áll bíróság elé (Depp végig tagad - a szerk.) de a vállalat mindeddig kitartott a színész mellett.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve