A törökországi Akkuyu Atomerőművet építő Akkuyu Nuclear cégnek a Sberbank két hitelkeretet nyitott meg, egy 500 millió dollárosat és egy 300 millió dollárosat, mindkettőt hét évre.
Az összesen 800 millió dollárt a nukleáris létesítmény négy blokkjának építésére költik.
A Sberbank ugyanerre a célra 2019-ben még nyitott egy 400 millió dolláros hitelkeretet a kivitelező számára.
A 20 milliárd dollár összköltségű Akkuyu lesz az első török atomerőmű, amelynek építése 2018-ban kezdődött. Amikor megépül mind a négy VVER-1200 típusú reaktorblokkja, a létesítmény évi 35 milliárd kilowattóra (kWh) energiát termel majd, ami a török energiaszükséglet 10 százaléka.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve