A vasúttársaság arról tájékoztatott, hogy a sztrájk kedd hajnali három órától várhatóan szerda hajnali három óráig tart. A járatkimaradások minden országhatáron belül közlekedő vonatot érintenek, beleértve a 12 vonalon közlekedő, a fővárost és az agglomeráció településeit összekötő vonalakat és a nagyvárosok között közlekedő InterCity járatokat is.
Külön kiemelték: a legjelentősebb késések és járatkimaradások a belga tengerpart és a főváros között közlekedő vonatokat érintik.
Kapcsolódó
A belga helyi lapok tájékoztatása szerint két szakszervezet is egyebek mellett azzal indokolta a járatkimaradásokat okozó sztrájkot, hogy az illetékes nemzeti bizottság a napirendjén szereplő, a mozdonyvezetők fizetésemelésére vonatkozó, július 11-re tervezett tárgyalások újbóli elhalasztását kérte.
A kép forrása: Napi.hu/Szász Péter.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve