Georgette Mosbacher, az USA lengyelországi nagykövete reagált néhány lengyel politikus és szakember véleményére, akik szerint Lengyelország túl magas árat fizet az Egyesült Államoktól rendelt 32 F-35 vadászgépért - írta a gazeta.pl. A szuperfegyver 6,5 milliárd dollárjába kerül a vásárlónak. A nagykövet úgy gondolja, hogy azok a politikusok, akik nem értik, hogy az ár nem állandó, nincsenek tisztában az ilyen technológiák fejlesztésével.
A Wirtualna Polska újságírójának kérdésére, miszerint miért kell Lengyelországnak az F-35-ösök darabjáért 577 millió zlotyt fizetnie, amikor például Belgium 437 millió zlotynak megfelelő összeget fizet, azt felelte, hogy azért, mert - érthetően ugyan, de - a lengyelek nem fettek részt a repülőgép fejlesztésében, azaz nem vettek részt a Joint Strike Fighter programban. Így nem vállaltak egy részt annak költségeiből sem.
A nagykövet felhívta figyelmet arra is, hogy miután a repülőgép különleges anyagokból épül fel, és folyamatosan fejlesztik, nőhet az ára a következő években. Emellett drágulhatnak a gép üzemeltetési költségei, a pilóták és a szerelők kiképzése, és emelkedhet az ára a szükséges fegyverzetnek és más kiegészítő berendezéseknek, szoftvereknek és hardvereknek.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve