Nem egyszerűen leszerelik és elfelejtik, ahogy azt a kormány nálunk tervezi, hanem felújítják és az eredeti teljesítményt megötszörözve, továbbra is munkába küldik Dániában a régi szélerőműveket. Legalábbis a kontinens egyik legrégebbi szélfarmjával most éppen ez történik.
A működését még 1999-ben megkezdő dán Torp Vindmoellepark (TVp), mely a mai napig helyi gazdák tulajdonában van, és üzleti alapon, támogatás nélkül működik, a Siemens Gamesával szerződött. Három új szélturbinát szállítanak le és állítanak üzembe Struer közelében. (A kisváros neve onnan lehet ismerős, hogy itt működik a luxus elektronikai társaság, a Bang & Olufsen több gyára és innovációs laboratóriuma.)
"Kicseréljük a három régi Bonus szélturbinánkat, amelyek mindegyike 1 megawattos (MW), és 1999 óta gyakorlatilag megállás nélkül dolgoztak. A nagy és heves szél ellenére is mindig jól működtek, és azt várjuk, hogy az új szélturbinák is jó termelést adjanak számunkra" - mondta Carl Lyngs a TVp szakembere. Az ide kerülő új turbinákat (SG 5.0-132) a Siemens Gamesa kifejezetten az olyan szeles partvidékekre fejlesztette, mint a stueri, és így, - remélik: a három régi turbina lecserélésével nem csak a teljesítménynövekedést (a termelőkapacitásuk ugyanis 3 MW-ról 15 MW-ra lép fel), hanem a megújuló energiatermelő modellük piacérettségét is bizonyítani tudják majd.
A telepítés 2020 nyár végén kezdődik, a szélturbinák termelése a hálózatra kerül. A Siemens annyira biztos a projekt sikerében, hogy az építésen és beüzemelésen túl - ahogyan a nagyobb, akár több száz megawattos kapacitású szélfarmok esetében bevált - hosszú távú szolgáltatási szerződés keretében 25 éves karbantartást is bevállalt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve