Mindannyian keményen dolgozók munkások vagyunk - mondta el az MTI beszámolója szerint újságíróknak az adózás előtt 200 ezer eurót érő 500 telitalálatos szelvény egyik birtokosa, egy bilbaói bártulajdonos, aki egymaga 133 darabot adott el saját kocsmájában a győztes sorozatszámú szelvényekből, és egyet megtartott magának.
A 77. alkalommal kisorsolt vízkereszti lottón (Lotería del Nino) minden korábbinál (a tavalyinál 70 millió euróval) nagyobb összeget, 700 millió eurót (216,5 milliárd forint) osztottak szét, és nemcsak Bilbaóban törtek ki spontán örömünnepek szombat este a nyeremények láttán, hanem szerte Spanyolországban - írta a portál.
A spanyolok eszeveszetten játszanak mindkét nagy lottón, a karácsonyi El Gordón (A kövér) és a vízkeresztin is. Elérheti a 80 százalékot a szerencsejátékban részt vevő felnőttek aránya, és némelyek egészen nagy összegeket költenek lottóvásárlásra.
A világ legnagyobb és legrégibb, több mint 200 éve létező lottóján, az El Gordón nagyobb a szétosztott összjutalom, ám azon csak 5 százalék a nyerés esélye, míg a Kisded-lottón 8 százalék az esélye annak, hogy valaki nyerjen mégoly kis összeget is.
A Kisded-lottó nyertes számait idén Ávilában húzták ki, szokás szerint iskolásgyerekek.
Rekordközeli főnyereményeket ütöttek meg két amerikai lottón is a hétvégén. A Powerball lottón szombaton az amerikai lottótörténet hetedik legnagyobb, 570 millió dolláros (147 milliárd forint) főnyereményét vitték el egyetlen, New Hampshire állam egy vegyesboltjában vásárolt szelvénnyel.
Egy nappal korábban, pénteken Floridában a MegaMillions lottón nyert valaki, ugyancsak egyetlen szelvénnyel, 450 millió dollárt (116 milliárd forint). Ez a negyedik legnagyobb nyeremény a játék történetében, és a 10. legnagyobb az amerikai lottózás történetében.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve