A megrendelés értéke katalógusáron közel 8,9 milliárd dollár. Az egyfolyosós személyszállító repülőgépekből hatvanat az Air China magának szánt, ezek érkezésére 2014 és 2020 között számítanak. További negyven darabot leányvállalata, a dél-kínai Shenzhen Airlines kap 2016 és 2020 között. A közlemény szerint az Airbus kötelezettséget vállalt arra, hogy még a szállítások megkezdése előtt visszavásárolja az Air China hat darab A340-es típusú gépét.
Az Air China Kína egyik legnagyobb légitársasága, az idén korábban már bejelentette, hogy az amerikai Boeingtől is vásárol 31 darab repülőgépet 4,8 milliárd dollár értékben. A kínai polgári légügyi felügyelet (CAAC) csütörtökön jelentette be, hogy kibocsátották a Boeing 787-es Dreamliner repülési engedélyét, s ezzel lehetővé vált a gépek forgalomba állítása Kínában.
A Boeing China elnöke májusban bejelentette, hogy forgalmát tekintve Kína legnagyobbja, a China Southern Airlines és a Hainan Airlines kapja az első gépeket. Előbbi - úgy tudni - összesen 10 darabot rendelt, s arra számít, hogy még az idén nyolcat megkap.
2012 végéig összesen négy kínai légitársaság rendelt a Dreamlinerekből, miközben a világon 58 vásárló vár az összesen 800 darabot kitevő megrendelés teljesítésére. Az ötven forgalomban lévő, darabonként 207 millió dollárba kerülő gép repülését akkumulátor problémák miatt az idén januárban világszerte egy időre felfüggesztették.
A világ leggyorsabban fejlődő légiközlekedési piacán előrejelzések szerint a következő 20 évben 5260 új repülőgépre lesz szükség. Kína légitársaságai 2012 végén 1941 repülőgépet üzemeltettek.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve