Látványos zuhanással reagáltak a francia PSA Peugeot Citroen részvényei az autógyártó azon bejelentésére, amely szerint a vártnál gyengébb piaci környezet, valamint az orosz és latin-amerikai relációkban bekövetkezett kedvezőtlen devizaárfolyam-változások miatt 1,1 milliárd eurós leírást hajt végre. A cég papírjai a párizsi börzén 9 százalékot közelítő mínusznál is jártak, kora délután 7,6 százaléknál tartottak.
Az autógyártó arról is beszámolt, hogy a General Motorsszal kötött kétéves szövetség 2018-ig évi 1,2 milliárd dolláros megtakarítást hoz, amelyen a két fél egyenlő arányban osztozik. Szintén közölték, hogy a két autógyártó annyiban módosított a szerződés feltételein, hogy az ne akadályozza egy esetleges befektető beszállását a francia társaságba. Ezt megelőzően a PSA megerősítette, hogy egyrészt tőkeemelést fontolgat, másrészt olyan potenciális ipari és kereskedelmi projekteket vizsgál, amelyekbe kínai partnerét, a Dongfeng Motor Co.-t is bevonná. A Marketwatch által idézett források szerint a Dongfeng és a francia állam szerezhet meghatározó kisebbségi tulajdonrészt a társaságban, az Európán kívüli terjeszkedés finanszírozását segítendő. Korábbi elemzések szerint a Dongfeng bevonása kulcsfontosságú lehet a Peugeot továbbélése szempontjából.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve