A Tesla tévedett, amikor azt gondolta, hogy technológiáját lemásolva a nagy autógyárak hatalmas gyártókapacitásukkal, értékesítési hálózatukkal és marketingerejükkel kiszoríthatják az elektromos autók piacáról - mutatott rá blogbejegyzésében Elon Musk. Szerinte a helyzet ennek pontosan az ellenkezője. A nagy autógyártók alig, vagy egyáltalán nem foglalkoznak elektromos autók gyártásával. A teljes termelésnek alig egy százalékát teszik ki az elektromos járművek.
"Az igazi ellenfelünk nem az a kevés elektromos autó, amelyet nem a Tesla gyárt, hanem a benzinmotoros autók özöne, amelyet a világ autóipara produkál" - fogalmazott Elon Musk. "Meggyőződésünk, hogy a Teslának, más elektromos autógyártóknak és a világnak egyaránt hasznára válik egy gyorsan fejlődő közös technológiai platform" - szögezte le.
"Ha azután, hogy sikerült meggyőző elektromos járműveket megalkotnunk, de mások számára csak elaknásítjuk a szellemi tulajdon megszerzéséhez vezető utat, akkor tulajdonképpen saját célunkat semmisítjük meg" - írja blogjában Elon Musk.
"A Tesla senki ellen nem fog szabadalmi pert indítani, aki jóhiszeműen kívánja felhasználni technológiáját" - jelentette ki a Tesla vezérigazgatója.
Az Automotive News beszámolója szerint Elon Musk egy konferenciahíváson közölte, hogy "több száz, több ezer" Tesla járművekre és az akkumulátor gyorstöltési technológiára vonatkozó szabadalom válik "nyílt forrásúvá". Megjegyezte azonban, hogy ez nem feltétlenül fog vonatkozni a japán Panasonic vállalattal közösen kifejlesztett akkumulátoregységekre.
"A nevükben nem nyilatkozunk. A Panasonic megtartja saját szabadalmait. Bármihez, ami közös, szükséges a beleegyezésük" - mondta.
A Tesla ezentúl is bejegyezteti majd szabadalomnak technológiai eredményeit, majd azt követően nyilvánítja azokat nyílt forrásúnak.
"Arra az esetre, ha más vállalatok akadályozási szándékkal jegyeznének be szabadalmakat, meg kell hogy előzzük őket. Sokkal többen fognak elektromos járműveket gyártani, ha szabad az út, mintha el van aknásítva" - közölte.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve