A kamatok, adófizetés és értékcsökkentési leírások előtti eredménye (EBITDA) lényegében nem változott, 2,613 milliárd dollárt tett ki 2018-ban az előző évi 2,603 milliárd dollárt követően.
A gazdák jövedelmezőségének csökkenése a legtöbb országban folytatódik. A piaci környezet 2019-ben is kihívást jelent majd a cégnek, mivel az ágazati növekedés az előrejelzések szerint egyszámjegyű marad - mondta Erik Fyrwaldot, a Syngenta vezérigazgatója.
Kapcsolódó
A Syngenta 28 ezer dolgozót foglalkoztat, a világ több mint 90 országában van jelen. A svájci eredetű, bázeli székhelyű cég többségi tulajdonosa 2017 óta a kínai Chem China vegyipari konszern.
A társaság Magyarországon a növényvédő szerek piacán, a szántóföldi vetőmagok nemesítésében, előállításában, forgalmazásában, valamint zöldség vetőmagok nemesítésében és forgalmazásában érdekelt. A nyilvános cégadatok szerint a Syngenta Magyarország Kft. árbevétele 2017-ben - utolsó lezárt üzleti évében - 56,5 milliárd forint volt, egy évvel korábban 55,38 milliárd forint.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve