Tavaly októberben a Swiss két év alatt 1000 munkahely megszüntetését jelentette be a válság miatt, ami jelentős leépítést jelentett, mivel a vállalat békeidőben körülbelül 9000 alkalmazottal rendelkezik - írja a Reuters.
Dieter Vranckx az újságnak azt mondta, hogy 500-at munkahely már megszűnt, de a következő negyedévben lehet, hogy újabbakat is bezárnak a tervezetten felül a svájci cégnél.
Kapcsolódó
A léigközlekedés más szereplőihez hasonlóan a svájci társaság is kevesebb üzleti utazásra számít a jövőben, mivel a vállalatok valószínűleg több videokonferenciát tartanak majd, mint személyes utakat szerveznek, még akkor is, ha a koronavírus-válság alábbhagy.
A svájci állam 1,5 milliárd frank állami hitelgaranciát biztosított a a légitársaságnak, amely jelenleg elegendő - mondta Vranckx, hozzátéve, hogy a most repülő gépek nyereségesek, és a rakományüzlet jelentősége megnőtt.
A Vranckx arra számít, hogy a nyáron az üzleti tevékenység a pandémia előtti szint 65 százalékán lesz. A légitársaság a digitális teszt- és oltási igazolványok - köztük az úgynevezett IATA Travel Pass és az Európai Unió Green Pass - kipróbálását tervezi áprilistól a Zürich-London útvonalon, de reméli, hogy biztosítani tudja, hogy azok is, akik nem oltottak be, tudjanak majd repülni, mivel sokan szeretnének vakcinát kapni, de még nem volt erre lehetőségük.
"Ezért engedélyezni kell a nem oltott emberek repülését" - mondta, jelezve, hogy szerinte nagyon fontos lesz majd az utasok tesztelése a vírusra.
A Lufthansa 2020-ban közel 2500 milliárd forintos veszteséget szenvedett el.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve