A Sony Corp. az április-júniusi negyedévben 1,93 ezer milliárd jen, az egy évvel korábbinál 1,4 százalékkal alacsonyabb értékesítési árbevétel mellett 18,4 százalékkal magasabb, 230,93 milliárd jen működési eredményt ért el. A konszern nettó nyeresége viszont 32,8 százalékkal 152,12 milliárd jenre csökkent - számolt be az MTI.
A működési eredmény javulását az okostelefonokban alkalmazott képszenzorok élénk keresletére vezeti vissza a Sony. Az üzletág forgalma éves bázison 70 százalékkal szökött fel a negyedév folyamán.
Az idei teljes, márciussal záródó pénzügyi évre 8,6 ezer milliárd jenes értékesítési árbevételt vetít előre a Sony, 0,8 százalékkal alacsonyabbat az előzőnél.
Éves értékesítési árbevételre vonatkozó prognózisát az új PlayStation 4 játékkonzol hardverfejlesztési költségeire hivatkozva csökkentette az előző becslésében megadott 8,8 ezer milliárdhoz képest a Sony. Működési eredményre és nettó nyereségre vonatkozó éves előrejelzését a Sony nem módosította, továbbra is 810 illetve 500 milliárd jenre számít.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve