A program 7-10 százalékos költségmegtakarítást irányoz elő 1,5-2,0 milliárd svájci frank nagyságrendben. "Nagyjából ez lenne a cél, ehhez kell igazodni" - közölte a bank egy vezető munkatársa a lappal. A Credit Suisse kiadásai 2014-ben mintegy 22 milliárd svájci frankra rúgtak.
A Credit Suisse ráfordításai a 2011-ben indított és több ezres elbocsátást is magában foglaló megtakarítási program ellenére is folyamatosan emelkedtek az elmúlt években. A megemelkedett igazgatási és dologi költségek több mint ellentételezték az alacsonyabb személyzeti kiadásokat.
Az még nem lehet tudni, hogy az új költségcsökkentési program jár-e majd létszámcsökkentéssel. Mivel azonban a július óta hivatalban lévő vezérigazgató, Tidjane Thiam a bank regionális szerepének erősítését és a központ szerepének a gyengítését tűzte ki célul, Svájcban valószínűleg munkahelyek is veszélybe kerülhetnek - írja a lap.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve