Roncstemető jellegű gépkocsiparkja van egy sor más romániai megyének. A székelyek a mezőny hátsó felében foglalnak helyet, a hivatalos adatok szerint Hargitában 14,3, Marosban és Kovásznában pedig 14,6 év az átlagos életkora gépkocsiknak. Erdélyben az átlagnál jobb módúnak számító Brassóban, Kolozsban és Szebenben a legfiatalabb a járműpark, 13, 13,4, illetve 13,8 éves - írta a bukaresti maszol.ro.
A kocsik átlagéletkora a leggazdagabb régióban, Bukarestben és Ilfov megyében a legalacsonyabb, előbbiben 10,4, utóbbiban pedig 9,7 év. Utánuk Arges következik (ahol a Dacia gyár van), 12,5 éves, majd Konstanca 12,8 éves átlagéletkorral.
Óriási eltérések vannak a megyék között az eladott új, illetve használt autók arányában. Tavaly csak Bukarestben és Ilfovban adtak el több új kocsit, mint használtat. 14 megyében, köztük Brassóban és Kolozsban elég jó volt az arány, minden egyes eladott új személyautóra maximum 4 használt jutott. A másik végletet Mehedinti jelentette, ahol hússzor annyi használt gépjárművet adtak el, mint újat.
Szilágy azonban még az olténiai megyén is túltett, a Személyautó Gyártók és Forgalmazók Egyesületének (APIA) adatai szerint ugyanis 2015-ben egyetlen egy új járművet sem sikerült értékesíteniük a kereskedőknek. Ami a magyarlakta vidékeket illeti, a szatmáriak tavaly tizennyolcszor annyian vettek használt gépkocsit, mint újat. Marosban 12,3, Hargitában 12, Háromszéken 10,1, Biharban pedig 10,4 használt kocsi eladása jutott egy újra.
Egy szakmai érdekvédelmi szervezet adatai szerint 2015-ben 250 ezer használt autót importáltak Romániába. Ezek kétharmada öregebb volt 8 évesnél, egyharmaduk pedig már több mint 12 éve rója az utakat.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve