A Petrol éves nettó nyeresége 13 százalékkal nőtt 2017-hez képest, 91,8 millió euróra, míg a kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredménye (EBIDTA) 7 százalékkal emelkedett, 171,5 millió euróra - adta hírül az MTI.
A cég tavaly 3,5 millió tonna kőolajterméket értékesített, ami 4 százalékkal több, mint 2017-ben. A vállalat 500 benzintöltő állomást működtet Szlovéniában, Horvátországban, Boszniában, Montenegróban, Szerbiában és Koszovóban, alkalmazottainak száma meghaladja 4800-at.
Kapcsolódó
A csoport tavalyi befektetéseinek értéke 86,6 millió euró volt, nagyrészt Szlovéniában bővítette értékesítési lehetőségeit.
A jelentésből kiderül, hogy az energiahordozók és kőolajtermékek, valamint az elektromos energia és a gáz értékesítésén túl a Petrol 477,5 millió euró bevételre tett szert más kereskedelmi termékek eladásából.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve